Page 33 - Épületgépész 2020 március
P. 33

SZAKma





           Kostyák Ferenc

           Épületgépész mérnök, okleveles létesítménymérnök. Más irányú tevékenységei után épületgépész
           pályafutása 1999-ben kezdődött. Jelenleg az ipar számára dolgozik úgy tervezőként, mint cége
           közreműködésével kivitelezőként. Evaporatív léghűtőkkel 1999 óta foglalkozik. Kezdetben mint
           importőr,  később  mint  tervező,  kivitelező.  Az  ipari  légtechnika,  illetve  az  evaporatív  léghűtők
           tervezése tárgyában több előadást tartott, szakcikkeket írt, illetve segédletek összeállításában
           vett  részt.  Az  aktív  mérnöki  tervezői  és  kivitelezői  munka  mellett  a  Debreceni  Egyetemen
           óraadóként tanít, illetve kutatási projektekben vesz rész. 2019 óta a Magyar Mérnöki Kamara Sza-
           bolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetében az épületgépész szakcsoport elnöke.

                                                             ez esetben. Érzé-  növeli  a  költségvetést.  Az  alacsony
                                          U   n
                                                             keli a megemel-  energiaigényhez a pontatlanabbul, na-
        35                                SFMBU¡W
          1,14                                               kedett páratartal-  gyobb szórással megvalósuló szabá-
                                          OFEWFTTH
                                          30%                mat,  és  vissza-  lyozhatóság  párosul.  Egy  evaporatív
        30                                                   fogja  a  víz  ada-  rendszer mindig friss levegős, és csak
          1,16
                                                             golását.   Ettől  nagy légcsere mellett működik. A fel-
                                                             csökken  a  ned-  soroltakból az következik, hogy nincs
        25
          1,18                                               vességtartalom,  értelme hagyományos hűtőberende-
                                                             viszont  a  befújt  zésekkel összehasonlítani az evapo-
        20
                                                U     n      levegő  hőmér-   ratív léghűtőt. Az egyik recirkuláltatott,
          1,2
                                                SFMBU¡W      séklete  arányo-  a másik friss levegős, az egyik szárít,
        15                                      OFEWFTTH    san  emelkedni   a másik nedvesít, és így tovább. Úgy
          1,22                                  90%          fog. Az automa-  tűnik,  a  két  eljárás  egymás  inverze.
                                                             tika ezt is érzékeli,  Valójában  tehát  arról  van  szó,  hogy
       A léghűtőben létrejövő állapotváltozás h-x diagramban  és emelni fogja a  olyan helyeken, környezetben, ahol a


                                                                                              ,©[WFUMFO FWBQPSBU¡W
          kompenzálja az elszívások okozta dep-  ventilátor  fordulat-
                                                                                              IśUTJ DJLMVT
          ressziót, míg a második esetben a bent  számát. Így a kevés-
          tartózkodók  számára  biztosít  kellő  bé hűtött levegőből  .FMFH MFWFHĽ
          mennyiségű hűtött, friss levegőt.  többet juttat a bel-
          A gondos tervezés mellett automatikák  térbe, biztosítva ez-
          is  segítik  a  megfelelő  szabályozást.  zel a kívánt hűtőha-                       7FOUJM•UPS
          A  manapság  kapható  berendezések  tást. Amikor az au-
          vezérlése és szabályozása kellően ár-  tomatika érzékeli a                                     )śU©UU MFWFHĽ
          nyalt. A relatív nedvességtartalom kor-  légnedvesség csök-
                                                                                       4[JWBUUZ­
          dában tartására például a legtöbb eset-  kenését a kívánt ha-
          ben a következő módon szabályoznak.  tár alá, visszaállítja
          A  kezelőfelületen  beállítunk  egy  hő-  az eredeti állapotot.     7¡[U•SPM¦
          mérsékletet, melyet nem akarunk túl-  Egy evaporatív hűtő
          lépni.  Ugyanakkor  beállítjuk,  hogy  a  üzemeltetési  költ-  Az evaporatív léghűtő működési elve
          maximális megengedhető relatív ned-  sége  gyakorlatilag
          vességtartalom, mondjuk, 65%. Jól mé-  egy  ventilátoréval
          retezett  és  jól  tervezett  berendezés  azonos.  Ezzel  összhangban  az  eva-  hűtőköri körfolyamaton alapuló hűtés
          esetén e határokon belül működik a  poratív  léghűtő  energiatakarékos,  és  nem valósítható meg, gyakran az eva-
          rendszer.  Mint  tudjuk,  a  méretezési  környezetbarát  üzemű.  Bekerülését  poratív eljárás alkalmazható hatéko-
          állapotok gyakran nem teljesülnek a  tekintve  kb.  80%-kal  olcsóbb,  és  az  nyan és gazdaságosan. Ezek jellem-
          valóságban,  valamint  az  evaporatív  üzemeltetési  költség  is  tizedannyi,  zően a nagy légterű termek, ipari csar-
          léghűtők működési elvükből adódóan  mint egy kompresszoros  hűtőgép ese-  nokok, rendezvénytermek, sportléte-
          reagálnak a külső környezeti állapotok  tében. Ezek a kijelenések, bár önma-  sítmények. Ha nagy sugárzó hőterhelés
          változására.  Például  nagyobb  külső  gukban igazak, mégis erős korrekcióra  leküzdése a feladat, vagy nagy a te-
          légnedvesség esetén kisebb hűtőtel-  szorulnak,  ha  a  teljes  képet  akarjuk  remből az elszívás mértéke, az szintén
          jesítményt adnak le. A megfelelő tel-  látni. A berendezés jóval olcsóbb ugyan,  teret ad az evaporatív hűtők alkalma-
          jesítményről  a  tervező  gondoskodik,  de a kiépítendő légtechnika szükséges  zásának.
          viszont előfordulhat a csarnokban ma-  része  az  egésznek.  Ennek  ára  hely-
          gas légnedvesség. Az automatika segít  színtől  függően  eseti,  de  jelentősen  Kostyák Ferenc

          Épületgépész IX. évfolyam – 2020. március                                                       33
   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38