Page 10 - Épületgépész 2020 június
P. 10
Címlapsztori
megengedett, mivel kivételt képeznek
a (2) bekezdésben egyértelműen tiltott
használatú, „belsőlevegő-keringetésű
berendezés” kategórián belül.
A légkezelő berendezések és
a kórokozók viszonyáról –
röviden
Anélkül, hogy tudományos mélységű
járványügyi értekezésbe fognánk, el-
mondható, hogy a cseppfertőzésekre
jellemző módon, tüsszentéssel, kö-
högéssel vagy kilégzés útján kisebb-
nagyobb fertőzött vízcseppek „felhője”
kerül a levegőbe, esetlegesen változó
csírakoncentrációval. A nagyobb mé-
retű cseppek rövid úton, 1-2 méteres
távolságban lehullanak a környező
tárgyakra, vagy akár egy túlságosan ható. Ez a megfogalmazás azt jelenti, egyik asztalnál keletkezett fertőző le-
közel tartózkodó embertársunk ru- hogy amennyiben a légkezelő vegő, útban a legközelebbi elszívó lég-
hájára, bőrére, nyálkahártyájára. készülékek rendelkeznek külsőlevegő- rácsig, esetlegesen megfertőzhet
A nagyon kis méretű cseppek képesek beszívással, akkor használatuk szomszéd asztaloknál ülő vendége-
akár órákon át is lebegni a levegőben, megengedett a vendéglátó üzletek- ket.
és a légáramlás sebességétől függően ben.
nagyobb távolságokra eljutni. Magától Mit kell érteni UV-sterilizáló
értetődően a cseppek mérete és a Valóban biztonságos
fertőzőképesség mértéke között szo- megoldás a felsorolt beren- technológiával ellátott beren-
ros összefüggés tételezhető fel, tehát dezésen?
a fertőzés valószínűsége és intenzi- dezések bármelyikének Az ibolyántúli (UV) sugarak nagy ha-
tása a fertőző egyén közvetlen kör- használata? tékonysággal, néhány másodperc alatt
nyezetében a legnagyobb. A kazettás és légcsatornázható split képesek a vírusokat elpusztítani. Ez a
A napjainkban zajló világjárványt oko- beltéri egységekhez megoldható friss tulajdonságuk joggal helyezte előtérbe
zó, Covid–19-nek is nevezett vírusról vagy előkezelt, úgynevezett primerle- használatuk fontosságát az új koro-
és különböző mutációiról nem áll ren- vegő hozzávezetése, akárcsak a fan- navírus-járvány elleni küzdelemben.
delkezésre kellő számú, kísérletekkel coil készülékek hasonló kialakítású Néhány fontos szempont, amire ér-
alátámasztott adat, amelyek alapján egységei esetében. Ezeknél korlátozott demes odafigyelni, amennyiben valaki
pontosan elemezhetnék a szakem- a frisslevegő-arány, geometriai és ener- ezen a megoldáson töri a fejét:
berek a terjedése formáit, biológiai getikai okoknál fogva csupán 15–50%. – a split klíma beltéri egységében nem
hatásait, ezért csak a korábban vizs- Szakmai véleményünk szerint ezekben áll rendelkezésre elegendő hely a lég-
gált, genetikailag hasonló vírusok ter- az esetekben a helyiségekbe bejutó forgalom által megkívánt teljesítményű
jedésének jellegzetességeit vehetjük külső levegő csupán hígítja kissé a tér UV-sterilizátor elhelyezéséhez,
alapul. levegőjét, és bár kisebb koncentrációban, – légcsatornaszakaszban utólagosan
Nagy vonalakban elmondható, hogy de az esetlegesen a légtérbe került kó- is elhelyezhetők UV-fényforrások –
a fertőzésveszély arányos a belső rokozók visszajuthatnak a védendő gondosan meg kell terveztetni szak-
térben létrejövő légáramlás sebes- vendéglátó üzletekbe. emberrel a rendszert,
ségével, a csíraszám nagyságával, a Jobb a helyzet a 100% frisslevegő-há- – új telepítésű építőelemes légkezelő
levegő nedvességtartalmával, és töb- nyaddal működő berendezések (köz- tervezésekor a gépben is elhelyezhető
bek között függ az áramlás irányától ponti légkezelők, „rekuperátorok”, kül- méretezett UV-sterilizáló elem (az
is. tériesített mobilklímák) esetén. Itt az előző megoldáshoz hasonlóan itt is
Mit eredményez a beszívott elszívott, illetve túlnyomással kidobott megakadályozható, hogy az egészségre
levegő teljes mennyisége távozik a ártalmas UV-fény kijusson a beren-
külső levegő arányának vál-
belső térből, és ha a bejuttatott külső dezés környezetébe),
toztatása? levegő mentes a vírusoktól, akkor mi- – fontos, hogy a fényforrások ózon-
A kormányrendelet 1. § 1. bekezdé- nimálisra csökkenthető a fertőzésve- termelő tulajdonsága az egészségügyi
sében szereplő „külsőlevegő-beszí- szély. Teljes védelmet azért ez a meg- határérték alatt legyen.
vással rendelkező hűtő-fűtő beren- oldás sem jelent, mert a légvezetési Kiegészítőként alkalmazható kompakt,
dezések” felsorolása fentebb olvas- rendszer kialakításától függően, az UV-sterilizálóval ellátott légtisztító
10 Épületgépész IX. évfolyam – 2020. június