Hirdetés


Hirdetés

Többszáz tervezőt és szerelőt érdekelt a gázszakmai fórum PDF Nyomtatás E-mail

Gázszakmai tájékoztatót és fórumot is tartalmazott a Magyar Épületgépészek Szövetsége által szervezett „Sokszínű épületgépészet – célszerű megoldások 2018” című tavaszi rendezvénysorozat. A rendezvényeken délelőtt a szövetség pártoló tagjai és partnercégei tartottak előadásokat, délután került sor a Gáztörvény (GET) 2018-ban hatályba lépett módosításának bemutatására.

A hat régióközpontban megrendezett előadássorozaton Gyárfás Attila ügyvezető elnök, aki a Gázipari Műszaki Szakbizottságban a MÉGSZ képviselője, részletesen beszámolt a GET rendelkezései szerint módosított gázipari jogszabályokról, de a GET módosításától függetlenül az energiahatékonyság növelését célzó hatályos jogszabályok 2018-ban életbe lépő követelményeiről is.

Jelentősen növelte az érdeklődést és a tapasztalat szerint jól szolgálta a kérdések gyakorlati értelmezését, hogy a MÉGSZ felkérésére az egyes helyszíneken illetékes földgázelosztó vezető munkatársai is beszámoltak a területen alkalmazott technológiai követelményeikről, a műszaki-biztonsági ellenőrzések tartalmáról és formáiról, különös tekintettel a jogszabályok változására.
Ezúton is köszönjük Knipl Károlynak (E.ON), Lengyel Istvánnak (TIGÁZ DSO), Tóth Zoltánnak (Égáz-Dégáz), Győrfi Attilának (E.ON) és Varga Tamásnak (FŐGÁZ) a közreműködést. Az ő tájékoztatójuk különösen hasznos volt, mert konkrét válaszokat kaphatott tőlük a hallgatóság a gyakorlati tapasztalatokon alapuló kérdésekre is.

A Budapesten kb. 250 résztvevővel, de a vidéki városokban is 50-100 fős hallgatóság előtt megtartott rendezvény is megmutatta, hogy szükség van a rendszeres tájékoztatásra, mert a jogszabályok változását nehéz a napi munka mellett folyamatosan követni, és főleg értelmezni, a jogi megfogalmazások gyakorlatba történő átültetése okozhat félreértéseket. Különösen olyan esetekben, amikor a jogszabály sem teljes körűen szabályoz, ahogyan a GET februári módosítása sem, pl. az új „készülékcsere” fogalom bevezetésével. A szakma minden résztvevője várja, hogy a hiányzó végrehajtási rendelet mielőbb megjelenjen!

A kialakult lehetetlen helyzetre adott válaszként, ezt a hiányosságot a négy nagy elosztói engedélyes úgy hidalja át, hogy a FŐGÁZ és a TIGÁZ egyelőre nem alkalmazza az új eljárást, míg az E.ON és az Égáz-Dégáz egy javasolt feltételrendszer bevezetésével léptette hatályba azt a saját szolgáltatási területén.

2018. március 10.

Gyárfás Attila ügyvezető elnök
Magyar Épületgépészek Szövetsége

Módosítás dátuma: 2018. július 04. szerda, 15:46