Page 5 - Épületgépész 2020 szeptember
P. 5
Címlapsztori
Az Országos Magyar Épületgépész Napokat
idén is megtartjuk
Az Országos Magyar Épületgépész Napok (OMÉN) szervező konzorciuma nevében prof. dr. Barótfi István 2020.
február 11-én jegyzett felhívása így kezdődik:
„Az Országos Magyar Épületgépész Napok (OMÉN) előző éve is sikeres és eredményes volt, köszönhetően
valamennyi rendezőnek, szervezőnek és aktív közreműködőnek. Ezek csak megerősítenek a cél helyességé-
ben, és erőt adnak, adhatnak a folytatáshoz. Így ebben az évben, 2020. november 23–29. között is lesz OMÉN,
mely céljaiban változatlanul, a szerzett tapasztalatok felhasználásával kerül megrendezésre.
A cél eléréséhez, persze, minden érintettnek magáénak kell éreznie ezt az eseménysorozatot. Ennek érdeké-
ben az első és legfontosabb tennivaló, hogy az épületgépészek – legyenek azok szakmunkástanulók, mérnö-
kök, kereskedők, kivitelezők, gyártók, és éljenek az ország bármely szegletében – ezeket a napokat használják
ki a társszakmákkal való érintkezésre, a civil szférával való kapcsolatra, egymás megismerésére és elisme-
résére.”
Most, egy világjárvány árnyékában kell a folyamatot újragondolni. A folyamatot, amelynek célja az épületgépész
közösség erősítése, építése találkozásokkal, szakmai rendezvényekkel, ezáltal a szakma érdekérvényesítő ké-
pességének fokozása.
A világ, az ország, a szakmák és a mi szakmánk is nehéz helyzetbe került, és csak reménykedhetünk, hogy las-
san túl leszünk rajta. Ehhez, persze, tenni, tennünk kell. Az újraindulásban megnő a kapcsolatrendszerek sze-
repe, a vágyott összetartó közösség erejének jelentősége. Ebben a nehéz időszakban a közösségépítés
munkájának, szervezésének szerepe fokozott.
Erre tekintettel, a várható nehézségek ellenére, a hírek értékelése és a sokrétű elemző munka alapján az a
meggyőződésünk alakult ki, hogy az OMÉN 2020 rendezvényeit a tervezett időszakban – alkalmazkodva a jár-
ványhelyzet most még pontosan nem látható körülményeihez – meg tudjuk szervezni, és meg kell szervezni!
Lehetőséget kell biztosítani a szakmai találkozásokra, az Év Emberei-díjak, valamint a szakmai társadalmi
szervezetek és az MMK Épületgépészeti Tagozata legmagasabb díjainak méltó és ünnepélyes keretek között
történő átadására.
Folytatjuk a 2020 februárjában elindított szervezőmunkát
A járványhelyzet folyamatait figyeljük, a szervezés lépéseit ehhez igazítjuk, szükség esetén korrigáljuk. A szer-
vezőmunka koordinálása, az események regisztrálása, nyilvántartása a már megismert www.talalkozzunk.hu
honlapon történik.
A februári felhívás záró gondolatai továbbra is aktuálisak:
„Kérjük az épületgépész társadalom aktív közreműködését és aktív támogatását ugyanúgy, ahogyan eddig
is, kiemelten kezelve a helyi kezdeményezéseket.”
Gyurkovics Zoltán elnök
OMÉN KB
Épületgépész IX. évfolyam – 2020. szeptember 5