Újabb MÉGSZ-kezdeményezés az érdekvédelmi összefogásra |
|
|
|
Szakmai szervezetek egyeztető fórumának összehívását javasolta Golyán László
A szakmai szervezetek életében ritkaságnak számító esemény történt a Magyar Uszodatechnikai Szövetség konferenciáján, november végén. Móczár Gábor, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség és Golyán László, a Magyar Épületgépészek Szövetsége elnöke egymás után tartott előadást. Utóbbi konkrét javaslatokat tett az épületgépész szakmai szervezetek közötti együttműködés módjára. Móczár Gábor a civil szakmai szervezetek feladatait elemezve azokat két csoportba osztotta: az egyik csoport, amit az állami szervezetekkel együttműködve kell megoldani, a másik, amit a szakmai szervezeteknek maguknak kell közösen sikerre vinni. Golyán László a „Mert nincs más út! A szakmai szövetségek és az együttműködés” című előadásában bemutatkozásként a MÉGSZ legfontosabb eredményeiről és működési jellemzőiről beszélt, majd felvázolta az együttműködés azon elveit, amelyek mentén sikeres lehet a szakmai szervezetek érdekvédelmi tevékenysége. – Az épületgépészek eredményes érdekvédelmet igényelnek saját szervezeteiktől, ez elől most már nem lehet kitérni – mondta Golyán László. – Két évvel ezelőtt is megfogalmaztuk a javaslatainkat, most még tovább lépünk. Javaslom, hogy a szakmai szervezetek olyan egyeztető fórumot alakítsanak, amely meghatározza a legfontosabb közös fellépést igénylő érdekvédelmi területeket. Az egyeztetés alapelvei legyenek az egyenlőség, a konszenzusra törekvés és a nyilvánosság. A közös cselekvés, a közös érdekérvényesítő munka felé egymás megismerésén, a programok egyeztetésén, a közös programpontok megtalálásán keresztül vezet az út. Amit ajánlunk, az szerintünk jó módszer, de nincs kőbe vésve. Nyitottak vagyunk más együttműködési javaslatokra is – zárta előadását a MÉGSZ elnöke.
|
Módosítás dátuma: 2010. január 04. hétfő, 20:14 |