Tartalmas konferenciaprogram Gödöllőn |
A május 24-25-i gödöllői Értékteremtő Épületgépészet konferencia - melyet a Szent István Egyetem Gépész Karának Létesítmény- és Környezettechnika tanszéke szervezett - tartalmas programot kínált az egyetemre látogató épületgépész kollégáknak. A csütörtök délelőtti plenáris ülésen a hazai épületgépész szakma innovációs teljesítményeiről tartottak előadásokat, a délutáni – egymással párhuzamosan futó – szekcióülések között pedig három olyan program is szerepelt, amelyet a MÉGSZ valamely tagozata vagy irodája szervezett. Gyárfás Attila állította össze a kéménysepréssel kapcsolatos szekcióülés előadásait, Pánger László, az Ipari és Technológiai Tagozat elnöke pedig a technológiai szekció előadásaiért volt felelős. Rendezvényszervező irodánk szervezte a szakmai nap egyik leglátogatottabb – több, mint 100 épületgépész érdeklődésére számot tartó – programját, a nagy épületek épületgépészete tematikát. Délután a dékáni tanácsteremben a szakmai együttműködés megteremtése érdekében kerekasztal-beszélgetések zajlottak, egyrészt a szakmai és társadalmi szervezetek elnökei, másrészt az épületgépész felsőoktatás képviselői között. Ez alkalommal ülésezett a MÉGSZ Gyártói Tagozata is. A szövetség a kiállításon standdal volt jelen, ahol bemutatta és terjesztette a MÉGSZ új szaklapját, az Épületgépészt. A pénteki napon elsősorban a szakma tudományos eredményeit és az egyetemi hallgatók kiemelekedő kutatási témáit, előadásait ismerhették meg az érdeklődők. Képes beszámolónk a kiállításról és a konferenciáról:
Szakkiállítás a Létesítménymérnöki Napok keretében
A SZIE aulájában közel 50 kiállító standját tekinthették meg a látogatók
A Rettig Hungary Kft. képviseletében: Bárányos László, Csorba Tamás és Hering Tamás
Érdeklődők a WILO standjánál
A Siemens standja előtt: Mocsári Zoltán (Termomax) és Medveczky András (Siemens)
A MÉGSZ képviseletében: Hrabovszki Adrienn, Bozsó Béla (kezében a szövetség új szaklapja az Épületgépész első számával) és Palla Zsófia
Dr. Szekeres József (Rosenberg Hungária Kft.) előadása az Innováció az épületgépészetben c. plenáris ülésen
Vinkler Károly (IMI International Kft.) prezentációja az "Energiatudatosság az épületgépészetben" szekcióülésen
A MÉGSZ Ipari és Technológiai Tagozata által szervezett "Szakmai kihívások és időszerű megoldások az épületgépészeti technológiákban" c. szekció keretén belül Nagy Zoltán (BWT) előadása
A "Gondolatok a kéményseprés törvényi szabályozásához" c. szekcióülésen Fazakas Miklós (MPF Holding) előadása az egyszerűsített gázkészülékcsere felelősségi kérdéseiről
Sipos András (BSH) prezentációja a MÉGSZ által szervezett "Nagy épületek korszerű, energiahatékony gépészete" c. szakmai programon
A nagy épületek gépészete tematika több mint 100 épületgépész kolléga érdeklődésére tartott számot
Az UPONOR Épületgépészeti Kft. információs pultjánál: Paller Tamás (Fernox), Hirschler Attila és Kiss Péter (Uponor), Hegedűs Tamás (WILO)
A BSH Hungária Légtechnikai Kft. információs pultjánál Árvay Katalin és Könyü Árpád a BSH képviseletében |
Módosítás dátuma: 2012. június 06. szerda, 15:33 |