Hirdetés


Hirdetés

A MÉGSZ elnökségének javaslatai az MBSZ módosítására PDF Nyomtatás E-mail

A MÉGSZ honlapján és hírlevelében meghirdetett felhívásra, amely a 11/2013. (III.21.) NGM rendelet 2.sz. mellékletének (Műszaki Biztonsági Szabályzat) módosítására vonatkozott, 16 módosító javaslat érkezett be épületgépész szakemberektől, melyeket köszönünk a feladóknak.

Néhány, az épületgépészek napi munkáját nehezítő, de nem kifejezetten az MBSZ-t érintő észrevételt a MÉGSZ későbbi programjai keretében fogunk felhasználni. Az MBSZ-re vonatkozó javaslatokat kiértékelve, az MBSZ-t „karbantartó” Gázipari Műszaki Szakbizottság részére összeállítottuk a MÉGSZ elnökségének módosító javaslatát. Az eredeti szövegbe beillesztett javaslatok szöveges összefoglalója az alábbiakban olvasható.

Javaslatot tettünk néhány szöveg-szerkesztési hiba kijavítására és néhány szakkifejezés, valamint az OTSZ változása miatt szükségessé vált helyesbítésekre.

A legfontosabb egyéb javaslataink az alábbiak:

  1. Javasoltuk a présidomos csőkötések lehetővé tételét ötvözetlen acélcsövek esetében is.
    Indoklás: A kereskedelmi forgalomban már beszerezhetők a vonatkozó, harmonizált szabványoknak megfelelő szerelvények, melyek a gyártó által biztosított présszerszámmal és technológiával biztonsággal alkalmazhatók gázrendszerekben is.
    (A módosítás helye: MBSZ 3.2.3. és 5.1.2.1. fejezet)
  2. A lakossági felhasználású konyhai gáztűzhelyek levegő-ellátásával kapcsolatosan, a 10 m3-nél nagyobb légtérfogatú konyhákra vonatkozó, a hatályos MBSZ 4.3.2. fejezetében szereplő, túlzottan megengedő szabályozás helyett 3 változatot javasoltunk:
    a) A fejezet második bekezdésének törlésével az eredeti szabályozás visszaállítása, azaz
       kötelező, méretezett szellőztetés, vagy
    b) a szellőzés csak akkor legyen megfelelőnek tekinthető, ha a konyha légtérfogata legalább
         15 m3 (hasonlóan a DVGW-hez) és a nyitható ablakfelület legalább 0,6 m2, vagy
    c) a jelenlegi, megengedő szabályozás csak akkor legyen alkalmazható, ha a tűzhely nem
         tartalmaz gázsütőt.
  3. A C6 típusú gázfogyasztó készülékek égéstermék-elvezetőjének és égési levegő-hozzávezetésének, eltérő nyomású terekbe történő kivezetése csak akkor legyen megengedett, ha a készülék rendelkezik az ennek az elrendezésnek megfelelő tanúsítással is, azaz C5, C7, vagy C8 típusúval is.
    (A módosítás helye: MBSZ 4.3.5.1. fejezet)

A MÉGSZ elnöksége a fenti konkrét módosításokon kívül megfontolásra javasolta még az alábbi kérdések vizsgálatát:

- Az MBSZ ellentmondásban van a 3/2009. (II.4.) ÖM rendelettel, amelyik a biogázok esetében nagyobb robbanásveszélyes zónákat ír elő, mint az MBSZ.
Kérdés, hogy a földgáz minőségű biogáz ebből a szempontból hova sorolandó, meg kell-e különböztetni az ilyen felhasználási helyeket műszaki-biztonsági szempontból.

- Sok gondot okoz, hogy a gázkészülékeket mindenki megvásárolhatja, holott azok beszerelése jogosultsághoz kötött.
Ezt korlátozni feltehetően nem lehet, de megkövetelhető-e, hogy a civil vásárló vigye magával a megbízott gázszerelőt vagy a gázszerelő igazolását, amiben nyilatkozik a készülék beépítésének vállalásáról. (Készülék típusa, a gázszerelő neve és igazolvány-száma.)

- Mint tudjuk az engedélyesek területenként eltérő módon követelik meg a kéményseprő nyilatkozat szükségességét. Ennek egységesítését kellene kezdeményezni, lehetőleg az MBSZ-nek megfelelően. (Az E.ON a napokban megjelent, új Szabályozásában az MBSZ-nek megfelelően követel – igaz, hogy a gyakorlatban még előfordulnak a régi beidegződések.)

- Ugyancsak kezdeményezhetné a Szakbizottság is az OTÉK módosítását az oldalfali kivezetések ügyében. (A MÉGSZ már kezdeményezte, de eredménytelenül.)
Az OTÉK-ból ki kellene vetetni az egyéb gázszakmai területen már szabályozott előírásokat is.

Az összesen 5 szakmai szervezet képviselőjéből álló Szakbizottság a fenti javaslatok értékelését, a többi szervezettől beérkezett javaslatokkal együtt már megkezdte. Az egyes javaslatok a Szakbizottság tagjainak egyhangú támogatásának megfelelő formában kerülhetnek be az NGM részére előterjesztendő anyagba.

2016. november 11.

Gyárfás Attila
a MÉGSZ képviselője a Gázipari Műszaki Szakbizottságban

Módosítás dátuma: 2017. február 27. hétfő, 16:55