Passzívház-konferencia novemberben a Francia Intézetben |
Izgalmas külföldi és új magyar passzívházak Díjmentesen látogatható szakkiállítás és fórum A 2012. november 9-11. között esedékes Nemzetközi Passzívház Nyílt napok hazai programjainak nyitányaként 2012. november 9-én rendezik meg a Passzívházak és Energiahatékony Épületek szakmai konferenciát a Nemzetközi Passzívház Szövetség (iPHA) és a Passzívházépítők Országos Szövetsége (PAOSZ) kiemelt szakmai támogatásával. A konferenciának ezúttal is a budapesti Francia Intézet ad otthont, a novemberi Környezetvédelmi Hónap c. rendezvénysorozatba illesztve.
A Passzívházak és Energiahatékony Épületek szakmai konferenciát hagyományteremtő szándékkal 2009 februárjában rendezték meg először a Green Press szervezésében. Ezen a konferencián adták át az első magyar - Szadán megépült - passzívház minősítési tanúsítványát. Ahogy a 2009-es, úgy a 2011. évi konferenciát is nagy érdeklődés kísérte.
A hagyományokat követve a novemberi konferencián is új magyar és külföldi passzívházakat, energiahatékony épületeket ismertetnek a tervezők, közreműködők. A konferencián részt vesz többek között Albert Dubler, a Nemzetközi Építész Szövetség (UIA) elnöke; a mintegy 1,4 millió tagot számláló világszervezet vezetője Fenntartható építészet egy boldogabb világért címmel tart előadást. A konferencián lakóházak, társasházak, intézmények építészeti, energetikai-gépészeti tervezési, kivitelezési folyamatát, valamint üzemeltetési tapasztalatait ismertetik a projektekben építész, gépész tervezőként, kivitelezőként közreműködő szakemberek. Martin Rührnschopf osztrák építész – passzívház specialista - egyik passzívháza A Magyarországon megépült, konferencián bemutatandó – előminősített, minősített - passzívházak döntő többsége magántulajdon. Hazai viszonylatban kuriózumnak számít az a budapesti – pesterzsébeti - általános iskola, amely elsőként alkalmazta a passzívház-technológiát intézménybővítés során. Az új épületrész 2012. nyarán készült el. A konferencián passzívház minőségű épületfelújításokat is bemutatnak. A tervezett program a http://passzivhazkonf.hu/hu/tervezett-program-t20/ oldalon található. A konferencia célja, hogy a hazai és külföldi minőségellenőrzött passzívházak közreműködőinek bemutatásával adekvát válaszokat adjon a szakmai kérdésekre a passzívház-technológia iránt érdeklődő tervezők, szakági mérnökök, építőipari kivitelezők számára, továbbá megbízható, hasznosítható információkkal szolgáljon a potenciális magánépíttetők, ingatlanfejlesztők, -fenntartók számára arról, miként lehet új és meglévő épületek fűtési és primer energiaszükségletét a minimálisra csökkenteni. Balaton-felvidéki népies stílusú újonnan épült passzívház – kivitelező Boros Passzívház Kft. (az épületet Boros Károly ismerteti a konferencián) Az elmúlt években tapasztalható információrobbanásnak köszönhetően Magyarországon is közismertté vált a passzívház-technológia, amely jelenleg az energiahatékony és fenntartható építés csúcstechnológiáját képviseli. A passzívházak a hagyományos építési technológiával létesült épületek energiamennyiségének a töredékét igénylik. Kivitelezésük nem feltétlenül igényel többletköltséget a hagyományos építési metódus költségeihez viszonyítva - ezt a szadai passzívház példája is jól bizonyítja. Az Európai Unió döntése értelmében 2018-tól minden állami tulajdonú épület, 2020-tól pedig minden új épület esetén a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentését figyelembe vevő technikákat kell a megvalósítás során alkalmazni. Ehhez elkerülhetetlen a passzívház követelményrendszer, illetve -technológia gyakorlati alkalmazása, nem csak új épületeknél, hanem a felújítások esetében is.Az első passzívház-technológiával létesült iskolaépület Budapesten. Tervezője Szekér László minősített passzívház tervező és oktató A konferencia - az előző évek gyakorlatának megfelelően - a Magyar Építész Kamaránál továbbképzésként akkreditált rendezvény. A részvétellel megszerezhető kreditek számát a szervezők hamarosan közzéteszik (jelenleg elbírálás alatt) a konferencia weboldalán.
Weboldal: www.passzivhazkonf.hu Regisztráció: http://passzivhazkonf.hu/hu/reg/ Kapcsolat: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. |
Módosítás dátuma: 2012. október 10. szerda, 10:01 |