Szakmai út a Rettig cég lengyelországi lapradiátor gyárába |
A MÉGSZ által szervezett „Nagy épületek gépészeti tervezése és kivitelezése” című tavaszi előadássorozaton kisorsolt nyolc szerencsés épületgépész szakember vehetett részt az idei, már-már hagyományos, őszi Purmo kiránduláson Lengyelországban. Az ország különböző részeiről érkező kollegákkal a budapesti gyülekezőt követően északnak vettük az irányt. Besztercebánya és Zsolna érintésével érkeztünk szálláshelyünkre Wisla-ba. Wisla dél-nyugat Lengyelország népszerű üdülővárosa, a hegyi sportok hódolóiknak kedvenc célpontja, ahol számos kiváló szálloda és étterem található. Vacsoránkat a Drewutnia családi étteremben fogyasztottuk, ahol megismerkedtünk a hagyományos Zurek-el, majd néhány pohár helyi itóka megkóstolása után nyugovóra tértünk a Pod Jedlami szállodába.
Másnap a korai reggelit követően az 50 km-re lévő Rybnikbe utaztunk, ahol egy rövid tájékoztatót követően mindenki megismerkedhetett a Rettig cég legújabb radiátor gyárával. Vendégeink megtekinthették a lapradiátor gyártás legmodernebb technológiáját és meggyőződhettek a Purmo márka széles termékskálájáról és a termékek legmagasabb minőségi színvonaláról. A hagyományos bordázott fűtőtestek gyártása mellett betekintést nyerhettek a síkelőlapos típusok gyártásába is.
A közeli Timberland étteremben elfogyasztott ebédünket követően Tychybe utaztunk, ahol a Tyskie sörgyár meglátogatását követően megkóstolhattuk a gyár pincéjében a még pasztörizálás előtt lévő, frissen csapolt Tyskie sört. Innen Krakkóba utaztunk és még aznap este rövid sétával megtekintettük a krakkói Wavelt, az óváros építészeti és kulturális csodáit, majd a KogeMogel étteremben fogyasztottuk el vacsoránkat, ahol kiváló Egri vörösborral is megkínáltak minket a hagyományos lengyel ételeket követően. A krakkói belvárosi vacsora után egy rövid sétát követően a Chopin szállodában tértünk nyugovóra.
Hazautazásunk napja elérkezett, de a vásárfiát nem hagyhattuk ott, ezért a Wielickai sóbánya látogatása előtt a bevásárlásé volt a főszerep. AWieliczkai sóbányák Lengyelország legrégebbi sóbányái, a Bochnia sóbányával együtt a krakkói sóvidék része. A bánya a világ legrégebbi kősóbányái közé tartozik és 1978-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára. Magyar vonatkozásai miatt is ajánlott a meglátogatása. A több kilométeres séta és a több száz lépcső megjárása után kalandos felvonós utazás következett, ezt követően kis csapatunkkal fáradtan, de élményekkel tele utaztunk haza…
Zugschwert Csaba Purmo Magyarország
|
Módosítás dátuma: 2013. október 09. szerda, 08:53 |