Hirdetés


Hirdetés

Tartalmas program és sok érdeklődő az idei Ipari Napon PDF Nyomtatás E-mail

A hagyományosan, immár harmadik alkalommal megrendezett Ipari és Technológiai Szakmai Nap minden eddiginél nagyobb sikert aratott. Szeptember 26-án, reggeltől késő délutánig, közel 170 érdeklődő épületgépész hallgatta meg kilenc előadó ipari-tehnológiai témában tartott előadását és látogatta meg a tíz kiállító cég standját.  

A nap nyitányaként Pánger László, a MÉGSZ Ipari és Technológia Tagozatának elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd röviden ismertette az Épületgépészeti Hegesztési Klaszter létrejöttének okát, működési elveit, főbb célkitűzéseit. Ezt követően a Geberit képviseletében Komendó Imre nyitotta meg a szakmai programot a préskötéses csővezetéki rendszerekről szóló előadásával. A Bepatek Kft. részéről Rákos Csaba ügyvezető és Biberika János projektvezető közösen számolt be a gőztechnológiában alkalmazott fokozatmentes teljesítmény-szabályozásról. A MÉGSZ szakmai programon első alkalommal résztvevő Hauff Technik Hungária Kft. ügyvezetője, Balázsi Miklós a kábel és csőátvezetések vízzárásáról, gázzárásáról és tűzvédelméről tartotta meg prezentációját. Végezetül a délelőtti blokkot Rokonál Géza főmérnök beszámolója zárta a nagy hatásfokú ipari szivattyúkról.

Az ebédet követően Dr. Szekeres József, a Rosenberg ügyvezető igazgatója a legenergiahatékonyabb ipari légkezelési megoldási lehetőségeket vázolta fel. Egyházi Zoltán a Danfoss Kft. távfűtés divízióvezetője a fűtésszabályozó elektronikák és az internetes távfelügyelet működéséről tájékoztatta a hallgatóságot. Boronkai Miklós a MÉGSZ Biomassza Tagozatának elnöke arról számolt be, hogyan oldható meg biomassza kazánok segítségével az ipari-technológiai hő és melegvíz-ellátás. A nap zárásaként a Rehau Kft. képviseletében Lászlófi András az ipari csőrendszerekről, a Kamin-Tech képviseletében pedig Dr. Juhász Dániel az ipari kéményrendszerekről tartotta meg előadását.

A szakmai nap témáját alaposan körüljáró, sokszínű és tartalmas előadásokban volt részünk. Köszönjük a részvételt valamennyi előadónak és érdeklődő épületgépész kollégának!

Képes beszámolónk:

ea 3

ea 4 ea 1 ea 2

kiallitas 1

kiállítás 2

kiállítás 3

kiállítás 4

kiállítás 5

kiállítás 6

kiállítás 6-2

kiállítás 6-3

kiállítás 6-4

kiállítás 7

Módosítás dátuma: 2023. november 13. hétfő, 15:02