Hirdetés


Hirdetés

Konzultációt tartottak a CPR rendeletről a MÉASZ szervezésében PDF Nyomtatás E-mail

A 275/2013. (VII. 16.) kormányrendeletről, amely az építési termék építménybe történő betervezésének és beépítésének és ennek kapcsán a teljesítmény igazolásának részletes szabályairól szól, a napokban tartott konzultációt Soltész Ilona a BM főosztályvezetője.

A Magyar Építőanyagipari Szövetség (MÉASZ) a 305/2011/EU rendelettel és az ennek hazai kiegészítéséről szóló 275/2013.(VII.16.) kormányrendelettel kapcsolatos tájékoztatásra kérte fel Soltész Ilonát, aki dr. Igaz Györggyel, a BM jogi szakértőjével együtt október 16-án találkozott a MÉASZ-nak a téma iránt érdeklődő tagjaival, vezetőivel. A MÉGSZ pártoló tagjaitól tíz gyártói képviselő jött el a konzultációra.

PA160094

A rendezvény a rendelet célkitűzéseinek és az egyes konkrét szabályozások értelmezésével kezdődött. Ezt követően a résztvevők által felvetett kérdések megválaszolására került sor.

PA160102

A kérdezők sok esetben vitatták a rendelet egyértelmű végrehajthatóságát. Nem is sikerült minden kérdést egyértelműen tisztázni.

Néhány egyértelmű állásfoglalás a BM részéről:

-         A tervező a tervdokumentációban vagy konkrét terméket ír elő vagy a termékkel szemben elvárt műszaki teljesítményt (követelményt).

-   A teljesítménynyilatkozat az építési termék gyártója által kiállított olyan dokumentum, amely az építési termékteljesítményét a termékre vonatkozó műszaki előírásnak megfelelően, az adott alkalmazási területre hitelesen igazolja.

-    Ha nincs kiviteli terv, akkor az engedélyezési tervben kell megadni minden elvárt műszaki teljesítményt.

-   A teljesítménynyilatkozatot a termék gyártója adhatja ki, nem a képviselet.

-   A teljesítménynyilatkozat a tervezés és a beépíthetőség feltétele, aminek alapja lehet:
   a) A harmonizált szabvánnyal rendelkező építési termékek esetében a meglévő európai műszaki engedély (ETA, annak lejártáig), vagy az európai műszaki értékelés (új ETA). Az ilyen termékek a CE jel használatára jogosultak.
   b) A harmonizált szabvánnyal nem, de magyar szabvánnyal rendelkező építési termékek esetében az ÉME (építőipari műszaki engedély, annak lejártáig)), vagy NMÉ (nemzeti műszaki értékelés). Ezeknél a CE jel nem használható.
(Megjegyzés: az ÉMI kérvényezte az NMÉ kiadására vonatkozó jogosultságot az MKEH-nál.)

-         Szállítói megfelelőségi nyilatkozat nem használható.

-         A rendelet csak azokra az építési termékekre vonatkozik, a melyek forgalomba hozatalát, beépíthetőségét más harmonizált jogszabály nem szabályozza.

-  Az építési termék fogalma: bármely olyan termék vagy készlet, amelyet azért állítottak elő és hoztak forgalomba, hogy az építményekbe, vagy azok részeibe állandó jelleggel beépítsék, és amelyek teljesítménye befolyásolja az építménynek az alapvető követelmények tekintetében nyújtott teljesítményét.

Az EU rendelet az építési termékeket 35 termékkörbe sorolja. Ez utóbbi kérdésben több termékkel kapcsolatban felmerülhet, hogy vajon arra vonatkozik-e a rendelet, vagy besorolható-e a 35 termékkör valamelyikébe. Soltész Ilona fölajánlotta, hogy ha eljuttatjuk neki ezek listáját, ő közvetlenül az Európai Bizottságtól kér állásfoglalást. Az épületgépészeti termékek gyártóit kérjük, hogy állítsák össze a kérdéses, más harmonizált jogszabály alapján gyártott termékeik listáját. Ezeket mi összesítve továbbítjuk a BM-nek.

Gyárfás Attila ügyvezető elnök
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Módosítás dátuma: 2014. január 13. hétfő, 17:58