Hirdetés


Hirdetés

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatának eredménye lakossági szén-monoxid vészjelzőkről PDF Nyomtatás E-mail

A Honeywell H450EN szén-monoxid vészjelző volt az egyetlen, mely megfelelt az NFH által indított biztonságtechnikai, hatósági vizsgálaton.

A Hatóság a piacon fellelt 10 szén-monoxid vészjelző készülék az EN50291:2010 szabvány előírásainak való megfelelőségét vizsgálta.

A 10 típusból kilenc a “nem megfelelő” kategória legrosszabb értékelését kapta, ezen készülékek használata “súlyos kockázatot” jelent!

A vizsgálat eredménye alapján hatósági eljárásokat indítottak, melyben a nem megfelelő termékek forgalmazását megtiltják, az eladott készülékeket vissza kell hívni és a megkárosított vásárlókat kártalanítani kell. 

Mindazok, akik bölcsen a Honeywell H450EN vészjelző forgalmazása és felhasználása mellett döntöttek kérem, ügyeljenek arra, hogy a termékeket a jövőben is csak biztos forrásból szerezzék be, ugyanis a szabványos követelményeknek csak a magyar feliratokkal rendelkező termék és csomagolás felel meg. Mindazok, akik angol, vagy egyéb nyelvű feliratokkal rendelkező készülékeket szereznek be és értékesítenek, komoly következményekkel járó hatósági eljárás megindítását kockáztatják.

Kérem, hogy tájékoztassák erről partnereiket is!

Néhány fontos tudnivaló a H450EN szén-monoxid vészjelző készülékről:
- A H450EN tanúsítottan megfelel az EN50291:2010 szabvány előírásainak
- 7 év élettartam, mely az aktiváló szalag határozott kihúzásától kezdődik
- 6 év garancia a vásárlást igazoló számla bemutatásával, annak dátumától számítva
- A fürdőszobai elhelyezés kérdésével kapcsolatban kérem tekintsék át a mellékelt nyilatkozatunkat.
- A garancia riasztás esetén NEM vész el
- A készülék beépített szárazelemeit nem kell és nem is lehet cserélni
- Megfelelő védelmet, csak a megfelelő elhelyezés nyújt!

Nagy hangsúlyt fektetünk a lakosság tájékoztatására, ezért 2013-ban útjára indítottuk facebook oldalunkat, mely elsősorban hasznos információkkal kívánja olvasóit szolgálni a mérgezések elkerülése érdekében.

https://www.facebook.com/HoneywellCOriaszto

Örömmel vennénk, ha a lakosság általános tájékozottságának növelése érdekében Önt is követőink közt tudhatnánk.

http://www.honeywellcoriaszto.hu/

Üdvözlettel:

Bognár Gábor
ECC Trade kereskedelmi vezető
Cégvezető
Honeywell Szabályozástechnikai Kft.

Letölthető dokumentumok:

Az NFH eredménye

A Honeywell nyilatkozata

Módosítás dátuma: 2014. május 28. szerda, 12:54