A Weishaupt egyedülálló rendezvénye a Környezetvédelem Világnapján |
„Az embernek alapvetően joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és a megfelelő életfeltételekhez olyan minőségű környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget.” 1972-ben június 5-én volt először Stockholmban az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája. A konferencia ezt a napot határozatában nemzetközi KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAP-pá nyilvánította. A Weishaupt Hőtechnikai Kft. ezért döntött úgy, hogy ezen a világszerte ismert napon egy egyedülálló, környezetbarát rendezvényt szervez biatorbágyi telephelyén. 2014. június 5-én Rácz József a Weishaupt Hőtechnikai Kft. ügyvezetője nyitotta meg az eseményt, majd Szakadáti László Biatorbágy alpolgármestere és a Nemzeti Innovációs Hivatal képviseletében Dr. Gazdagné dr. Rózsa Enikő köszöntötte a vendégeket. A rendezvény egyik fő célja az volt, hogy váljanak ismertté azon – az építőipar területén tevékenykedő - cégek nevei és termékei, melyek Környezetbarát Védjeggyel rendelkeznek. Ezért ezen cégek képviselői részletesen bemutatták termékeiket, megoldásaikat a meghívott partnereknek, akik nagy érdeklődéssel hallgatták az új és hasznos információkat. A rendezvény szervezésében és lebonyolításában a Környezetbarát Termék Nonprofit Kht. is részt vett, két új cégnek Környezetbarát Termék Tanúsítványt adott át. A Weishaupt Hőtechnikai Kft. a környezetvédelem jegyében 2014. március közepén indította el óvodai rajzpályázatát, Környezet a barátom címmel. A pályázatra közel 80 rajz érkezett. A nagy érdeklődést jelzi: a győztes rajz közel 5000 szavazatot kapott! A rendezvényen került sor az óvodai rajzpályázat díjátadójára, melyen természetesen az első három győztes óvodás és szülei is részt vettek. A rajzok megtekinthetőek a www.weishaupt-rajzpalyazat.eu weboldalon. A Weishaupt Kft. a nyerteseket, családjukat, óvodai csoportjukat és pedagógusaikat is értékes ajándékokkal jutalmazta. A Weishaupt hisz abban, hogy minden egyedi kezdeményezés, mely jó célt szolgál, minden iparág cégei, azok partnerei vagy célcsoportjai számára is jövőbemutató, hasznos információkat hordoznak magukban -- új partneri, üzleti kapcsolatok meghatározó alappillérei lehetnek. Képes beszámolónk:
|
Módosítás dátuma: 2014. július 30. szerda, 09:24 |