Beszámoló a 10. MÉGSZ horgászversenyről - Székesfehérvár, szeptember 5. |
A rendezvényt támogatta: A tavalyihoz hasonlóan idén is Székesfehérváron, a palotavárosi horgásztavon rendeztük meg a MÉGSZ horgászversenyt. A verseny során több nagytestű hal is horogra akadt (6 kg feletti). A 13 horgász összesen 68,51 kg halat fogott. Az első három helyezett horgászunk 10 kg fölötti eredménnyel végzett, ami nagyon szép mennyiség a tóra jellemző átlaghoz képest is. Mindenki eredményes volt, tehát a tó is és a horgászok is egyaránt kiválóra vizsgáztak. Támogatónk a Würth Kft értékes szerszámokkal jutalmazta az első öt helyezettet, de minden résztvevő kapott ajándékcsomagot. Az eredményhirdetés után most először saját bográcsos helyszíni főzéssel leptük meg a csapatot. Az egyik menü halászlé, a másik disznópörkölt tarhonyával volt, amit előválasztással jelöltek meg a vendégeink. Mint kiderült, a választás csupán arra volt jó, hogy kiderüljön, ki melyik étellel kezdi az ebédet, de utána jöhetett a másik menü is. A bográcsok teljesen kiürültek, ami igazi elismerés volt a szakácsoknak. A helyszíni közvéleménykutatás szerint ezt a jó szokást átemeljük a következő versenyre is. Eredményeink számokban: 1. Sztanits János 16,88 kg Gratulálunk a nyerteseknek és ezúton is köszönjük Fehér Jánosnak és Antal Istvánnak a szervezésben nyújtott jelentős segítséget! A MÉGSZ munkatársai Képes beszámolónk: |
Módosítás dátuma: 2015. szeptember 14. hétfő, 13:48 |