Hirdetés


Hirdetés

Együttműködési megállapodás a MMK ÉGT és a MÉGSZ között PDF Nyomtatás E-mail

Az épületgépész szakma fejlődésének elősegítése, munka- és vállalkozási feltételeinek, valamint a szakma társadalmi elismertségének javítása, a szakmán belüli párbeszéd és egyetértés kiteljesedése és a hatékonyabb tájékoztatás érdekében Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozatának elnöke valamint Golyán László a Magyar Épületgépészek Szövetségének elnöke együttműködési megállapodást írtak alá. A szövetség novemberi, 25 éves születésnapi ünnepi programjának kiemelkedő eseménye volt a megállapodás aláírása.

Az együttműködés keretében a két szervezet vezetői és szakértői a jövőben rendszeresen egyeztetik és értékelik a szakma működésére jelentős hatást gyakorló szakmai, oktatási, gazdasági és társadalmi jelenségeket, és az ezek nyomán a szakma érdekében szükséges kezdeményezéseket.
Kölcsönösen tájékoztatják egymást a kormányzat felé tervezett jelentős javaslataikról, ha indokolt, egyes javaslattervezeteket részletesen egyeztetnek és közösen is képviselnek.
A szövetség a tagozat híreit, információit az Épületgépész szaklap számaiban ingyenesen megjelenteti, és a tagozat tagjaihoz, valamint nyilvántartott szakembereihez eljuttatja.

Módosítás dátuma: 2016. március 21. hétfő, 18:14