Építők Napja „központi” ünnepség - Elismerő oklevél Cséki Istvánnak |
Hagyományosan minden június első péntekén kerül sor az Építők Napja ünnepi ülésére, ahol a kormányzati szervek és a szakmai szervezetek képviselői beszámolnak az építőipar területén elért eredményekről és főleg az utóbbi néhány évben az építőipart sújtó problémákról is. Elhangzanak azonban építő javaslatok is. Az ünnepi ülés keretében vehetik át az adományozó szervezetek képviselőitől a Kiváló Építő oklevelet a jelölő szervezetek által javasolt, az építőipar érdekében kifejtett kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek. Ebben az évben külön rangot adott az ülésnek, hogy az NGM képviseletében Hornung Ágnes államtitkár asszony ismertette az építőipar előtt álló feladatokat és a Kormány által is támogatott kitörési lehetőségeket. A Miniszterelnökség nevében Dauer Márton főosztályvezető tartott beszámolót. A Honvédelmi Minisztériumot és a Belügyminisztériumot is főosztályvezető képviselte az ünnepi ülésen. Beszámolót tartottak még az ÉTE és az Építők Szakszervezeteinek Szövetségének elnökei is. Az idei alkalommal, többek között a MÉGSZ jelöltje, Cséki István, mérnöktanár, a MÉGSZ korábbi ügyvezetője vehette át Hornung Ágnes államtitkártól az NGM által adományozott Kiváló Építő oklevelet. A MÉGSZ indoklása szerint Cséki István szakmai pályáját a sokoldalú érdeklődés, a folyamatos tanulás és fejlődés, valamint a szakmai igényesség jellemzi. Épületgépész tervezőként és tanárként elkötelezett és minőségi szemléletével jelentős tiszteletet vívott ki a szakmában. 24 tankönyv, jegyzet és segédlet írásában és szerkesztésében vett részt, valamint jelentős számban publikált szakcikkeket. Ezúton is gratulálunk neki! 5 további szakember, akiket a MÉASZ jelölt a kitüntetésre, szintén NGM oklevelet kapott. Az ülést Kassai Ferenc, a MMK Budapesti és Pest-megyei elnöke vezette le. Gyárfás Attila, ügyvezető elnök |
Módosítás dátuma: 2016. június 15. szerda, 16:09 |