Hirdetés


Hirdetés

Helyettesítheti-e az ATB a gázkészülék tanúsítását? NEM! PDF Nyomtatás E-mail

A gázkészülékek tervezésével, telepítésével foglalkozók tapasztalhatták, hogy az utóbbi években egyes gyártók, egyes készülékei nem rendelkeztek az CEN/TR 1749 szabvány szerinti C6 tanúsítással. Ezeket a készülékeket a mindenkor hatályos GMBSZ ill. MBSZ értelmében kizárólag a készülék részeként tanúsított levegő bevezető és égéstermék elvezető csőrendszerekkel szabad szerelni és üzemeltetni.

A „független” csőgyártók azonban a saját csőrendszereiket C6 tanúsítással nem rendelkező gázkészülékekkel összeépítve alkalmassági vizsgálatot csináltattak (többnyire az ÉMI-vel) és az ennek alapján kiállított Alkalmazástechnikai Bizonyítványra (ATB) hivatkozva hirdették, hogy ezzel a csőrendszerük a szóban forgó gázkészülékkel együtt tanúsítottnak tekinthető. Ezt némelyik készülékgyártó is magáévá tette, árulta a nem C6 típusú készülékét a vele együtt tanúsított csőrendszer nélkül is. (Pedig az ÉMI minden bizonyítványon feltüntette, hogy ez még nem mentesít a vonatkozó jogszabály által előírt forgalmazási feltételek teljesítése alól. Igaz, ennél többet sem tett a jogellenes alkalmazás ellen!)
A gázszolgáltatók némelyike sem emelt kifogást a tervek engedélyezése során.

Az egyes gázfogyasztó készülékek kialakításáról és megfelelőségének tanúsításáról szóló 22/1998. (IV. 17.) IKIM rendelet értelmében a fenti eljárás jogszabályellenes volt már az első GMBSZ megjelenésekor is. (A FŐGÁZ most tette közzé, hogy július 1 után nem fogadja el az ATB-t a nem C6 típusú készülékek tervein.)

A helyzet tisztázására a Gázipari Műszaki Szakbizottság állásfoglalását az MKEH már korábban közzé tette honlapján, de a Szakbizottság kérésére, most kiadott egy hatósági állásfoglalást is, amelyik szintén jogalap nélkülinek tekinti az ATB-k, tanúsítást helyettesítő használatát.

Az MKEH hatósági állásfoglalását itt olvashatja

Gyárfás Attila ügyvezető elnök
Magyar Épületgépészek Szövetsége

Módosítás dátuma: 2016. szeptember 20. kedd, 15:36