Hirdetés


Hirdetés

A hagyományok helye – múzeumavatón jártunk PDF Nyomtatás E-mail

Egy szakma múltjának ismerete, a hagyományok megőrzése fontos dolog. Bár a munka módja, eszközei, a használt berendezések hatalmas változáson mennek keresztül az évek alatt, a szakmai örökség megőrzése mégsem felesleges. Az épületgépészet esetében sincs ez másképp, ráadásul itt ezeknek a régi eszközöknek és eljárásoknak az ismerete nem is elvont szükséglet, hiszen akár napjainkban is találkozhatunk egy-egy régi épületben a 100 éves szerelvényekkel, berendezésekkel.

Az épületgépészeti hagyományok iránt érdeklődők már találkozhattak Dr. Chappon Miklós nevével. Ő az, aki épp 14 éve útjára indította az Épületgépészeti Múzeum elképzelését. (Volt már egy, ezt évekkel megelőző kezdeményezés is, Dr. Jelinek István szervezésében, de az sajnos csak 10 évet élt meg, és az akkor összegyűlt tárgyaknak is nyomuk veszett.) A 2002 októberében indított múzeum gyűjteményében mára már jóval 5000 darab feletti gyűjtött tárgy és irat található. Azonban ezek bemutatásához, és a gyűjteményi iratok kutathatóságához még hiányzott a megfelelő saját épület. Ugyan a kiállítás - legalábbis részleteiben - már több helyen megtekinthető volt, szakiskolákban vagy épp rendezvényekhez kötött időszakos kiállítóhelyeken, de egy saját, a teljes anyagot bemutató állandó épület már nagyon kellett.

Ennek avatásán jártunk október 14.-én. A bensőséges ünnepségen a szakmai szervezetek képviselői, a múzeum pártolói, segítői voltak jelen. Láthattuk, hogy a múzeum még messze nincs készen, de az épület szerkezete és a tető már elkészült. (Maga az épület is érdekes, hiszen egy meglévő irodaház fölött került kialakításra, oly módon, hogy a két épület teljesen külön egységet képez, egy lábakon álló önálló házat állítottak a meglévő fölé.) Az új épületben egy ideiglenes kiállítóteret is kialakítottak, ahol néhány érdekes tárgy mellett képet kaphattunk a gyűjtemény sokszínűségéről is. A megnyitón Chappon Miklós mellett a múzeum létrehozásában aktívan közreműködő Chappon Mária és Sircz János beszélt az eltelt 14 évről. Hallhattunk néhány érdekes történetet, mind a múzeum alapításával, mind a gyűjtemény gyarapodásával kapcsolatosan. Azt is megtudtuk, hogy a távolabbi tervekben nemcsak a múzeum épületének befejezése, és az állandó tárlatok kialakítása szerepel, hanem kisebb, szintén állandó „fiókkiállítások” létesítése is, amelyek a szakma ma is működő szakképzési intézményeiben kapnának helyet. Az bizonyos, hogy a résztvevők láthatóan nagyon a szívükön viselik a projekt sikerét, és mindenképp öröm, hogy végre megvannak a szükséges alapok a múzeum méltó elhelyezésére. Az összegyűjtött tárgyak szempontjából is fontos lenne, hiszen az eleve sokat látott tárgyak állagmegóvásának is jót tesz egy állandó, tiszta, száraz, temperált kiállítói tér. A tervekben egyébként szerepel, hogy ne csak a fellelt állapotban állítsák ki a tárgyakat, hanem néhányat restauráljanak is, hogy valóban láthassuk, hogyan is néztek ki új korukban.

Munka még van rengeteg, és persze a befejezéshez még rengeteg pénzre is szükség lesz. Határidőről éppen ezért nem is beszélnek, dolgoznak, ahogy a lehetőségek engedik. De látva a résztvevőknek a téma és a múzeum iránti elkötelezettségét, meg fogják oldani ezt is.

A múzeum Csepelen, a Kamleithner Kft telephelyén található, (1214 Budapest, Rákóczi F. út 189). Ha valaki megnézné, hol tart a projekt, előzetesen mindenképp tájékozódjon a múzeum honlapján, egyeztessen az ott található telefonszámokon. epuletgepeszetimuzeum.hu

Gy. A.

Képes beszámolónk:

Múzeum 00001

Múzeum 00004

Múzeum 00006

Múzeum 00007

Múzeum 00008

Múzeum 00009

Múzeum 00010

Múzeum 00011

Múzeum 00012

Múzeum 00013

Múzeum 00014

Módosítás dátuma: 2016. november 25. péntek, 09:54