Ausztriai szakmai kirándulás Welsbe és Peuerbachba |
Március 2-3-án az ausztriai Welsbe látogatott egy magyar épületgépész csoport, hogy megtekintse az Energiesparmesse 2017 szakkiállítást, majd egy biomassza-tüzelésű kazánokat gyártó üzemet is felkeressen. Az út szervezőjétől, Boronkai Miklóstól érdeklődtünk a látottakról. Az ÖkoValentia Kft. ügyvezető igazgatója, a MÉGSZ Biomassza-tüzelési Tagozat elnöke elmondta, hogy az ország több pontjáról – többek között Budapestről és környékéről, Egerből, Debrecenből, Dunaújvárosból, Székesfehérvárról, Nagykanizsáról, Sopronból – jelentkeztek érdeklődők. A 26 résztvevő között épületgépész tervezők, kivitelezők, üzemeltetők és környezetvédelmi szakemberek voltak. Az utazást Welsbe egyénileg vagy telekocsik szervezésével oldották meg a résztvevők. A vásárvárosként ismert kisvárosban sok éves hagyomány, hogy február utolsó, vagy március első hetében a megújuló energiaforrásokkal működő berendezések kerülnek a középpontba. Többek között a biomassza-tüzelő kazánok széles választékát tekinthették meg az érdeklődők, a LED világítástechnika és hőszivattyú technika szintén nagy hangsúlyt kapott, de az építészettel, kerttel foglakozók is találtak az érdeklődési körüknek megfelelő látnivalót. A szakmailag kitűnőre értékelhető napot közös, jó hangulatú vacsora zárta. Másnap a csoport ellátogatott a közeli Peuerbachba, a Guntamatic gyárába, ahol a biomassza-tüzelésű kazánok gyártását tekintették meg, valamint a bemutatóteremben működés közben lehetett egy berendezést tanulmányozni. A csapat hasznos tapasztalatokkal gazdagodva tért haza, a korszerű fűtéstechnikai berendezések sokak tetszését elnyerték. Képes beszámolónk: |
Módosítás dátuma: 2022. március 16. szerda, 10:16 |