A szabadság vándorai |
Az épületgépészek, ha nem dolgoznak, akkor motorra pattannak. Persze azért ez túlzás, de tény, hogy a szakma berkein belül sokan hódolnak a motorozás szenvedélyének. Sőt nem csak magányosan, de csapatokba szerveződve járják a hazai és külföldi tájakat a kétkerekűkön. Az épületgépészek motoros favoritját erősíti a 46 éves Komendó Imre is, aki nemrég tért vissza Suzuki DL650 V-Strommotorjával a szlovén Alpokból. A 15 fős csapat, gyönyörű tájakon, egészen a Mangart csúcs 2000 méteres magasságig motorozott fel, azon a szerpentines úton, amit még olasz katonák építettek valamikor 1938 előtt. - Hatalmas élmény volt, kellemesen csalódtuk mindenben, a táj elképesztően gyönyörű, csak ajánlani tudom minden motorosnak, hogy tegye meg egyszer ezt a túrát, mert nagyon megéri – számolt be a kirándulásról Imre, aki egyébként a Geberit Magyarország csapatában dolgozik. Azt is megtudtuk, hogy épületgépész színekben évente egy-két nagyobb túrát szerveznek, ami rendszerint egy hétvégés kiruccanást jelent. - Mivel senkinek se motorozik a felesége vagy a barátnője, így csak fiúk vagyunk a csapatban, egy hétvégénél hosszabb időre pedig senki nem mer kimaradni otthonról – közölte a „könyörtelen tényeket” nevetve Imre. Persze később megtudtuk, hogy idén azért tervez még közös motorozást a csapat, mikor is Ausztria felé fordítják a vasparipák kerekeit. És, hogy mi is a motorozás, Imrének elsősorban a felfokozott szabadság faktor: - Szerintem mindenkinek mást jelent motorozni, nekem elsősorban a szabadság élmény miatt lett öt évvel ezelőtt ez a szenvedélyem. Nem zárt autóban ülünk ugye, ezért mindenre fokozottan kell figyelmi, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az adrenalin erősebben pumpálja az ember szívét, mint máskor és ez egy remek érzés. Nagy csapat, rövid távok Idén is megtartotta a kéménytechnikában piacvezető hazai márka, a Tricox az immáron 5 éve elkezdett „AMI A CSÖVÖN KIFÉR” motoros túráját, a márkához és a száguldáshoz egyaránt hű szakemberek részvételével. Kisebb távon, de egyre bővülő csapattal szeli az utat a Tricox csapata, esős időben 10-12-en vágnak neki a túrának, de ha kedvez az időjárás, nem ritkán 28 motor bőg fel a startnál. - Mi elsősorban országon belül motorozunk, egy illetve fél napos túrákat csinálunk. Tavaly Tata és környékén jártunk, talán ez volt idáig a legérdekesebb közös motorozásunk, de voltunk már Esztergomban, Oroszlányban, Zircen is – mondta el Viola Krisztián kereskedelmi igazgató, a motoros túra szervezője, aki 2004 óta hódol hivatalosan a sportnak. A túra rendhagyó módon – a közös találkozó előtt pár órával - egy ún. „kéményvadászattal” indul, amely során mindenki egyénileg motorozva keresi meg a Krisztián által előző napon közzétett jellegzetes Tricox kéményekkel szerelt épületeket. A legeredményesebb vadász, aki a legtöbb pontot gyűjtötte dokumentáltan össze, évről évre komoly motoros ajándékban részesül. Nagy csapatnál a veszélyes szituációk száma is nagyobb, de szerencsére baleset még nem történt. - Ezt bele kell kalkulálni, a motorozás egy ilyen sport, mindenre kétszer jobban oda kell figyelni és gyakran akkor is elsőbbséget kell adni, ha az nekünk járna. A szabadság érzése, az, hogy az ember motoron sokkal jobban benne van egy tájban, hogy még az illatokat is jobban érzi, ez a felfokozott intenzív élmény megéri a kockázatot – hívta fel rá a figyelmet a Tricox túra szervezője. Jövő tavasszal ezek a kemény kéményesek –ahogy Krisztián tréfásan megjegyzi –ha rajta múlik, minden bizonnyal újra nyakukba veszik az országot, hogy újabb közös élményekkel gazdagodhassanak. Észak és dél között Tizennégy éves korában pattant motorra Vitárius Dávid, a Danfoss Biker Club alapítója és immár 23 éve rója az utakat. A 30 fős társaság minden évben június elején pattan motorra és bejárták már az Osztrák, Olasz, Szlovén motoros paradicsomokat is. - Mivel az épületgépész szakma és az építőipar újra dübörög, így idén több lesz a munka és kevesebb a kikapcsolódás is, közös motorozásunk is augusztusra tolódik, ekkor azonban Montenegró felé vesszük az irányt – mondta a Danfoss Biker Club vezetője. Dávid eddigi legkedvesebb túrája a Stelvio-hágó meghódítása volt, ahova pedig mindenképpen szeretne eljutni a csapattal az Európa legészakibb pontja a Nordkapp. - Általában 3-4 éjszakát szoktunk kimaradni mert ez az az időtartam amit mindenki be tud kalkulálni az életébe. Gondolja csak el, ha 20-30 gépész kiesik a termelésből 4-5 napra mi lesz az építőiparral? Viccet félre téve a napi 600km még nem megterhelő és ilyen nagy létszám mellett gyakran meg kell állni, a társaság pedig nagyon jó, könnyű elmerülni a beszélgetésekben – ecsetelte Dávid a közös túrákat. Dávid azt is elmondta, hogy a csapatban való motorozás előnye, hogy a tagok figyelnek egymásra és a többi közlekedő számára is jól láthatóságot kínálnak. Van felvezető és záró motoros, aki egységben tartja az egészet. Arra a kérdésre pedig, hogy miért a motorozás a szenvedélye, a következőket válaszolta: - Most felsorolhatnám a mindenki által említett szabadság, adrenalin szinonímáit. Én egy kicsit másként élem meg. Gépészmérnökként lenyűgöz a motor, mint gép a mögötte rejlő tudomány és technika. Hihetetlen érzés megtapasztalni a fizikai törvényszerűségeket a haladás dinamikáját. A szabadság érzése és új tájak felfedezése és a barátaimmal lenni mind része a motoros életérzésnek. |
Módosítás dátuma: 2017. október 17. kedd, 09:00 |