Hirdetés


Hirdetés

A Bepatek a Budapest Hajón és a Nemzeti Színházban ünnepelt! PDF Nyomtatás E-mail

November 27-én ünnepelte 20. évfordulóját az osztrák-magyar tulajdonban lévő külkereskedelmi vállalat. A kezdetek óta szoros üzleti kapcsolatot kialakító partnercégeket és ügyfeleket hívta meg a két tulajdonos: Michael Benesch és Rákos Csaba.

bep_1

A cég életében nem volt még a 20 év alatt ilyen nagyszabású rendezvény, ezért ez az esemény mind az ügyfelek, mind a munkatársak számára különleges eseménynek számított. Az ország különböző pontjáról érkező vendégeket a Budapest Hajón várták hajókázással egybekötött ünnepi vacsorával és tombolával.

Michael Benesch osztrák tulajdonos a 60-as években édesapja által alapított cég, a Benochema alapításáról, s a Bepatek megalakulásának körülményeiről beszélt ünnepi köszöntőjében. A korábbi cég Magyarországon forgalmazott mosodai gépeket, így a rendszerváltás előtt szükségesnek tartották a közvetlen piaci jelenlét megteremtéséhez a magyar Bepatek Kft. létrehozását, amely cégnév a következő rövidítésekből állt össze: Be, mint Benochema, Pa, mint Patyolat és Tek, mint Technika.

bep_2

Rákos Csaba 1991-ben csatlakozott a kft-hez, s kezdte meg munkáját, mint fiatal és lelkes mérnök, s később ő indította el a CERTUSS gőzfejlesztő üzletágat is. Megindítóan beszélt a korai évekről, s mondott szívből jövő köszönetet a megjelent vendégek számára, akik közül sokan a kezdetek óta mellette álltak. A baráti és egyben ünnepélyes hangvételű beszéd közben a kivetítőn 20 évvel ezelőtti fotók jelezték az elmúlt évek számának súlyát, szemléltették a változást, s az utat, amelyet e kis cég 1989 óta bejárt. Kedves pillanat volt a munkatársakról kivetített tabló, amelyen mindenki 20 évvel ezelőtti valójában szerepelt, − s lévén, hogy nagyrészt fiatal a csapat − sokukról gyerekkori képeket láthattak a vendégek.
A tombola ajándékok sorsolása során a cég minden munkatársának jutott egy kis szerep. A Bepatek Kft. ügyfeleinek termékeiből összeválogatott csomagokat cégünk egy-egy munkatársa sorsolta ki rövid bemutató után, s a két értékes fődíj nyertesét az üzletkötő kollégák, illetve a tulajdonosok húzták ki.
A közben esti fényekbe öltözött Budapest látványát az ünnepi torta felszolgálásának pillanata tette még emlékezetesebbé. A hajó belső fényei helyett a százszeletes, háromemeletes, Szamos Marcipán dísztorta gyertyafényei árasztották el a termet, taps és ováció közepette.
A program a Nemzeti Színházban zárult Szomory Dezső Hermelin című előadásának megtekintésével, amelyre a Bepatek Kft. vendégei számára lefoglalta a nézőtér nagy részét.