A CERTUSS aktív hónapja |
A Bepatek Kft. CERTUSS gőzfejlesztő üzletága a tavalyi eladási sikerek után idén is folytatja eseményekben gazdag marketingaktivitását. Februárban két rendezvény szereplőjeként erősítette a CERTUSS méltán magas presztízsű szakmai image-t.
A MÉGSZ 20 éves jubileumi rendezvényén a Bepatek mint szponzor jelent meg, s az évforduló alkalmából szervezett esten Rákos Csaba ügyvezető igazgató és Biberika János energetikai mérnök vett részt a cég képviseletében. A CERTUSS gőzfejlesztők az „Élelmiszeripar Gőzellátója” mottóval mutatkoztak be a február utolsó hetében megrendezett Foodapest, Nemzetközi, Étel, Ital, Élelmiszergép-ipari és Vendéglátóipari Kiállításon, a Hungexpo területén. Idén első alkalommal a Foodapest kiállítás az UKBA Nemzetközi Cuk- rászati, Sütőipari és Gasztronómiai Kiállítással egybekötve került megrendezésre, amely így a korábbinál jóval nagyobb számú látogatót vonzott. A CERTUSS gőzfejlesztők az élelmiszeripar szinte minden ágazatában jelen vannak, az eladott gépek közel 40%-a valamilyen élelmiszeripari technológiát lát el gőzzel. A cukrászok marcipánt és lekvárt főznek vele, a húsiparban forrázókádak és füstölő szekrények gőzigényét látják el, a pékek a kenyértészta kelesztéséhez használják, illetve mielőtt a kemencébe kerül a nyers tészta, előtte gőzzel kezelik, s ettől lesz gyönyörű fényes és finom ropogós a kenyér. CERTUSS gőzfejlesztőt használnak a gyártás során számos csokoládégyárban, gyümölcsfeldolgozó üzemben, az ásványvíz- és italgyártásban, az állateledelgyártásban elengedhetetlen a gőz használata. A kiállítás négy napján a CERTUSS standon nagyszámú látogató tájékozódott a gőzfejlesztők műszaki ismérveiről. Az érdeklődők számára a kiállítás gyönyörű installációiról, a csodálatos cukrász remekekről a www.iparihirek.hu portálon képgaléria áll rendelkezésre. A CERTUSS berendezésekről részletes információk a www.bepatek.hu oldalon találhatók, ahol regisztráció után értékes szakmai dokumentációk tölthetők le. |
Módosítás dátuma: 2010. március 03. szerda, 19:03 |